FŐOLDAL

CSAPATTAGOK

ELÉRHETŐSÉG



Regisztráció
Bejelentkezés

Csoportoknak
Közösségeknek

Általános Szerződési Feltételek


Hőtérkép Felhőkép


Farkas Bence Roland




Kedvenc hobbim a számítógépem. Éppen ezért szívügyem volt az, hogy a ToldiFace létrejöhessen, és a mai formájában működhessen.
Jelenleg a Miskolci Egyetem, Gépész És Informatikai Karán tanulok programtervező informatikusként.
Minden vágyam az, hogy egyszer a ToldiFace olyan híres lehessen, mint a Facebook. Szerencsére olyan csapat van mellettem akik ebben támogatnak és szakmai tudásukkal is segítenek.
Az elmúlt jó pár évben - mikor össze voltunk zárva - véleményem szerint egy elég erős barátság jött létre köztünk. Hálás lehetek, hogy velük közösen építhetem a saját jövőm és a ToldiFace jövőjét.


Gorócz Dominika




Mint, majdnem minden nőnek, nekem is a kedvenc színem a rózsaszín.
Egy életvidám, lendületes, számítástechnikára hajló, jártas ember vagyok. Nagyon magaménak érzem a ToldiFace-t, mivel a létrejöttében én is sokat segíthettem.
Hálózattervezésben és a CSS állomány készítésében jeleskedek. Részben a ToldiFace tartalmi és szöveges megjelenéséért vagyok a felelős.
Nagyon szeretem ezt a csapatot, a fiukat jó irányba, és a munkájukra tudom őket ösztönözni.


Kun Vivien




Szenvedélyem az írás. Az hogy az érzéseimet egy történetbe foglalva átadhatom az olvasóimnak, sokat jelent nekem, úgy érzem ebben tudok kiteljesedni. Írás közben nem csak az érzéseimet írom ki magamból, hanem egy történetet mesélek el, amiről úgy érzem; meg kell hogy szülessen. Meg kell hogy osszam másokkal is, mert érdekes. Szóval nem kérdés, az írás a hivatásom, mivel szeretek létrehozni dolgokat. Így nem is volt kérdés, hogy mikor a ToldiFace létrejött, azonnal igent mondtam a szövegmegalkotásra, megörülve, hogy egy új, születendő dologban veszek részt, melynek remek hangzása van, és sokat ígér a jövő számára is.


Sándor György













Itt valami készülőben van! Gyere vissza később!
- - - 4 0 4 - - -


www.toldiface.hu - 2017